ERDÉLY-SZÉKELYEK-SZÉKELY ÍZEK RECEPTEK-SZÉKELY VICCEK-MAGYARORSZÁG MA

ERDÉLY-SZÉKELYEK-RÁKOS DAGANAT MEGELŐZÉS-SZÉKELYFÖLD TÖRTÉNELEM ÉS MAGYAR NÉPHAGYOMÁNYOK

-ERDÉLYI ÉTELEK RECEPTEK:

 

 

 

 

1-Mititei (miccs), azaz húskolbászkák rostélyon

Hozzávalók: fél kg bárányhús, fél kg marhahús, fél kg sertéscomb, 1 fej fokhagyma, 1 teáskanál csombor (borsikafű), 1 teáskanál szódabikarbóna, só, bors, paprika, őrölt szegfűszeg, a sütéshez olaj.

Az összes húsfélét háromszor ledaráljuk. Sót, borsot, paprikát, őrölt csombort és őrölt szegfűszeget adunk hozzá ízlés szerint, az egészet pépessé dolgozzuk. A fokhagymát lereszeljük, és a húskeverékhez adjuk. Végül fél bögre vizet és 1 teáskanál szódabikarbónát keverünk bele. Lefedjük, és 4-5 órára hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek. Vizes kézzel hosszúkás kolbászkákat formázunk belőle, és bő, forró olajban kisütjük. Vigyázzunk, mozgassuk körbe a kolbászokat, hogy minden oldaluk kellőképpen megsülhessen. Ha kerti grillezőnk van, nyáron parázs fölött is elkészíthető ez a különleges ízű húsfalatka. Kínáljunk hozzá mustárt, tormát, paprikát vagy paradicsomot, vagy fantáziánk szerinti zöldségsalátát! Sörkorcsolyának elsőrendű!

 

2-Tárkonyos pityókaleves

Hozzávalók: 1 kg krumpli, 4 dkg hagyma, 8 dkg sárgarépa, 4 dkg fehérrépa, 1 db tojás, 2 dkg liszt, fél dl tejföl, fér csokor zöldpetrezselyem, 1 dkg só, fél dl olaj, 0,2 dl ecet, fél csokor tárkony

A zöldségeket és a burgonyát megtisztítjuk, megmossuk, és apró kockákra vágjuk. A hagymát, sárgarépát és a fehérrépát olajban kissé megpároljuk, majd felöntjük másfél liter vízzel és felforraljuk. Hozzáadjuk a burgonyát, megsózzuk, és készre főzzük. Beletesszük az apróra vágott tárkonyt és az ecetet. A tojást tányérban felverjük és belecsurgatjuk a kész levesbe. Tejfölt adunk hozzá.

3-

Káposztalé-leves székelyesen-1

 

 

Hozzávalók:

kb.1 kg húsos(de nem zsíros)sertéscsont
0,5 kg darált sertéshús
3-4 szál sárgarépa
1 fej hagyma
2 szál petrezselyemgyökér
2 ek.olaj
1 ek.liszt
2-3 gerezd fokhagyma
néhány szemesbors
só,bors,pirospaprika ízlés szerint
1-1,5 l savanyúkáposztalé
2-3 ek rizs

Elkészítés:

A csontokat bô hideg vízben,kevés sóval fôni tesszük.20-30 perc után,ha felforrt lehabozzuk,hozzáadunk pár szem borsot,a darabokra vágott zöldséget és a hagymát.Addig fôzzük,amíg minden megpuhul,ekkor átszûrjük, a húst leszedjük a csontokról és a sárgarépa darabokkal visszatesszük a levesbe.A darált húst sóval,borssal,pirospaprikával,zúzott fokhagymával ízesítjük,kis gombócokat formálunk és a levesbe dobjuk.Hozzáadjuk a rizset is,és készre fôzzük.Világos,paprikás rántással berántjuk,és hozzáadjuk az elômelegített káposztalét,és mégegyszer felfôzzük a levest.

Tanácsok:

A sóval érdemes vigyázni,nem kell sok hozzá,mivel a káposztalé ált.elég sós.
Káposztalevet lehet kevesebbet is belefôzni,tálaláskor meg külön kínálni,így mindenki kedvére savanyíthatja a levest.

 

 

 

Káposztaléleves székelyesen-2

 

Disznóvágáskór szokás főzni, amikor jó húsos csontok, agyvelő és kolbászhús van kéznél.
A húsos (de nem zsíros) csontokat bő hideg vízben, kevés sóval főni tesszük. 20-30 perc főzés után lehabozzuk, hozzáadunk pár szem borsot, egy kistányér darabokra vágott leveszöldséget és egy hagymát, egy kanál paradicsompürét. Addig főzzük, amíg minden megpuhul. Akkor, a húst leszedjük a csontokról és visszatesszük a levesbe. Felforraljuk és kolbászhúsból apró gombócokat főzünk a levesbe. Közben 1 kanál zsírból 1 kanál lisztel vékony, paprikás rántást készítünk és bessürítjük a levest.
A hártyáitól megtisztított velőt diónyi darabokra vágvabelefőzzük a majdnem kész levesbe.
Külön edényben jó káposztalevet forrósítunk és ebből annyit teszünk a leveshez, hogy kellemesen savanyú legyen és még egyszer felforraljuk. Ha van a hurkakészítéstől megmaradt rizs, abból is tehetünk hozzá egy-két kanállal. Petrezselyemzöldel és lestyánnal megszórom.



4-Székely tárkonyleves libatepertős galuskával

Hozzávalók: 10 dkg tárkonylevél, 5 dkg vaj, 6 dkg liszt, 1 dl tej, 1 dl tejföl, 12 dkg libatepertő, 1 db tojás, 6 dkg zsemlemorzsa, ecet, törött bors, majoránna, só

A friss tárkonyt finomra vágjuk. Vajból és lisztből világos rántást készítünk, beletesszük az összevágott zöldfűszert, és kb. 1,2 liter csontlével felengedjük. Kevés tejet és tejfölt öntünk hozzá, megsózzuk, majd néhány percig gyöngyözve forraljuk. Közben a libatepertőt ledaráljuk, sóval, törött borssal, majoránnával ízesítjük. Hozzáadjuk a tojást, majd annyi zsemlemorzsát keverünk hozzá, hogy lágy anyagot kapjunk. A forrásban lévő levesbe kisebb galuskákat szaggatunk belőle. Végül a levest kevés ecettel savanykássá ízesítjük.

 

5-Tepertőkrém

Hozzávalók: 25 dkg sertéstepertő, 2 főtt tojás, 3 közepes nagyságú lila hagyma, só ízlés szerint, 1 teáskanál pirospaprika, 1 evőkanál mustár, őrölt bors ízlés szerint

Elkészítés: A sertéstepertőt, a főtt tojásokat, a lila hagymát, húsdarálón ledaráljuk, sózzuk. Beletesszük a paprikát, a mustárt, borsot. Jól összedolgozzuk, hűtőbe tesszük hűlni. Friss kenyérre kenve, apróra vágott lila hagymával megszórva nagyon finom, ízletes vacsora, reggeli vagy uzsonna.

6-Tárkonyos raguleves

A tisztított és kockákra vágott vegyes leveszöldséget 1 fej finomra vágott vöröshagymával, 40 dkg szintén kockákra vágott sertéshússal félig puhára pároljuk. Sóval törött borssal, kevés majoránnával ízesítjük, majd meghintjük két evőkanál liszttel, és feleresztjük 1,2 l vízzel. Beleteszünk egy csokor apróra vágott tárkonyt és átforraljuk. Ezután 1 tojásból galuskát készítünk, és beleszaggatjuk. Tálaláskor tejföllel és citromlével ízesítjük.

7-Tordai lacipecsenye

Hozzávalók: 1 kg bőrös sertéskaraj, só, bors, olaj, 1 evőkanál liszt, olaj a sütéshez.

Elkészítés: A karajt fölszeleteljük, kipotyoljuk (kiveregetjük) és bőrös részén éles késsel jól bevagdossuk, nehogy „összeugorjék” a sütésnél. Sózzuk, borsozzuk, belehempergetjük leheletnyi lisztbe, majd forró olajban pirosra sütjük. Fatányérra téve hegyes csípős paprikával, olajos káposztával tálaljuk.

Olajos káposzta: 70 dkg savanyú káposztát csavarjunk ki, szórjunk rá kaprot, törött borsot, kevés pirospaprikát, 1 evőkanál morzsolt csombort és keverjük össze 1 dl olajjal. Hűtsük be, majd káposztalevélen tálaljuk. A kicsavart káposztalevet hűtsük be és szolgáljuk föl üdítőként ez egyszerű, de fejedelmi ízű étekhez!

8-Marhalábszár sörben

Hozzávalók: 60 dkg csont nélküli marhalábszár, 5 dkg csípős mustár, 2 evőkanál olaj, 20 dkg vöröshagyma, só, őrölt bors, fél csokor petrezselyemzöldje, 3 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, 2 dl tejföl, 5 dl sör, 1 ágacska kakukkfű, 2 zsályalevél, késhegynyi zellermag.

Elkészítés: A lábszárhúst nagyobb kockákra vágjuk, majd bekenjük a mustárral. Felhevített olajon megfuttatjuk, majd kivesszük és félretesszük. A vöröshagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, felaprítjuk, majd a visszamaradt zsiradékban megpirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, majd felengedjük sörrel. A babérlevelet, a kakukkfüvet, a zsályát és a zellermagot fűszerzacskóba tesszük, majd a hússal együtt a sörös hagymához adjuk. Készre pároljuk, közben az elpárolgott levét sörrel pótoljuk. A fűszerzacskót kivesszük, a húst pedig szűrőkanállal kiszedjük, majd melegen tartjuk. A visszamaradt levét felforraljuk, belekeverjük a tejfölt, és jól összekeverjük. A húsra öntjük, megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel, majd burgonyafánkkal kínáljuk.

9-Erdélyi boros-csülkös káposzta

Hozzávalók: 1 füstölt csülök, 70 dkg burgonya, 1,5 kg savanyú káposzta, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 5 dl félédes fehérbor, 4 dl tejföl

Elkészítés: A csülköt annyi vízben amennyi ellepi, puhára főzzük. Hidegen felszeleteljük. A burgonyát megtisztítjuk, 2 cm-es kockákra vágjuk. A káposztát ha túl savanyúnak találnánk, kicsit kimossuk, egy réteget lábasba terítünk. Erre krumpli, majd csülök kerül. A rétegezést addig folytatjuk, amíg tart a hozzávalókból, de a tetejére káposzta kerüljön. A bort ráöntjük, nagy lángon felforraljuk, lefedjük és lassú tűzön kb. másfél óra alatt készre főzzük. Tejföllel meglocsolva adjuk az asztalra.

 

10-Nyúl vadasan

Hozzávalók: egy nagy húsos nyúl, 6 deka füstölt szalonna, 5 deka zsír, 1 fej vöröshagyma, babérlevél, egész bors, 3 deci tejföl, 5 deka liszt, 1 deci fehérbor, 1 evőkanál mustár, 5 deka cukor, citromhéj, só, 1 deci ecet, 30 deka vegyes zöldség.

Elkészítés:A nyulat megnyúzás és hártyáitól való megtisztítás után bepácoljuk. A páclevet a következőképpen készítjük el: 3 liter vízben 30 deka karikára vágott vegyes zöldséget, 1 fej karikákra vágott vöröshagymát, 1 babérlevelet, néhány szem egész borsot megfőzünk. Mikor a zöldség megfőtt, 1 deci ecetet öntünk hozzá és hűlni hagyjuk. A megtisztított nyulat besózzuk és a páclébe tesszük egy-két napig. Ezután a léből kiemeljük, konyharuhával megtörölgetjük és gyufavastagságú füstölt szalonnacsíkokkal sűrűn megtűzdeljük. Ezután a nyúlgerincet és combokat tepsibe rakjuk, a pácléből leszűrt vegyes zöldséget, zsírt, hagymát, babérlevelet, egész borsot teszünk alá, és sütőben megsütjük. Majd kiszedjük egy lábosba és a fehérborral puhára pároljuk. A gerincet és a combot feldarabolva tálra helyezzük. A nyúl zöldséges, zsíros levét zsírjára lesütjük, beletesszük a mustárt, tejfölös habarással és egy kevés vízzel felengedjük. Cukorral, citrom héjával, sóval ízesítjük, jól felforraljuk. Rászűrjük a feldarabolt nyúlhúsra és csőtésztával, zsömlegombóccal vagy burgonyagombóccal tálaljuk

 

11-Kalotaszegi savanyúleves

Hozzávalók: 1,5 kg disznóhús, 6 liter víz, fél kg murok, fél kg petrezselyem, 1 liter tejföl, 2 ek. liszt, 4 ek. ecet, só, őrölt bors

A húst hideg vízben feltesszük főni. Miután félig megpuhult, tegyük bele a megtisztított zöldségeket. Amikor megfőtt, szedjük ki belőle a húst és szűrjük át. A levet tegyük vissza a tűzre, habarjuk be tejföllel és liszttel, tegyük bele az ecetet és a felszeletelt húst.
Kalotaszentkirályon ezt főzik az esküvők másnapján és halotti torra is.
(Az ételt természetesen igény szerint kevesebb mennyiségből is elkészíthetjük.)

 

12-Székely csalánleves

Hozzávalók: 1 kg zsenge csalán, 2-3 gerezd fokhagyma, 2 dl tejföl, 2 tojássárgája, 15 dkg rizs

A csalánt leforrázzuk, majd forrásban lévő vízbe tesszük. Két-három gerezd fokhagymát összezúzunk, és a levesbe tesszük a rizzsel együtt. Sózzuk, borsozzuk, főzzük, majd kevés ecettel savanyítjuk. Tálaláskor a tejföllel kevert tojás sárgákra öntjük a levest. Hidegen, melegen egyaránt pikáns, üdítő hatású étek.

13-Szabógallér leves

Hozzávalók: 1 tojás, 3 marék liszt, 1 fej hagyma, 2 liter húsleves (vagy ételzesítőből készült kockából főzött alaplé), só, bors, petrezselyemzöld, 1 marék gríz (búzadara)

Egy tojásból és lisztből levestésztát gyúrunk, vékonyra nyújtjuk és letakarjuk, míg a tölteléket elkészítjük, nehogy kiszáradjon. A hagymát apróra vágva megpirítjuk, rászórunk egy marék grízt, kevés aprított petrezselyem zöldjét, sózzuk, paprikázzuk. A gríznek aranybarnára kell pirulnia. A tölteléket a kinyújtott tészta egyik felére sorban kis kupacokba rendezzük, majd ráhajtjuk a tészta másik felét. A sorok között ujjunkkal óvatosan lenyomkodjuk kocka alakúra, aztán derelyevágóval „kiszabdaljuk”. Az így készült kis „gallérokat” kifőzzük a húslében. Apróra vágott petrezselyemzölddel díszítjük

14-Tárkonyleves

Hozzávalók: másfél kg sertéscsont, 1 fej hagyma, 3 szál sárgarépa, 2 szál petrezselyem, 5-6 szem bors, ecet, só, 2 dl tejföl, 1 tojássárgája, kevés liszt, 1 db citrom leve, 1 marék tárkonylevél, 2-3 burgonya

Hideg vízbe főzni tesszük a csontokat, majd miután a habját leszedtük, hosszába vágott zöldségekkel gazdagítjuk és egy fej apróra vágott hagymát adunk hozzá. Beleszórjuk az apróra vágott tárkonylevelet. Mikor minden puhára főtt, levét leszűrjük, a zöldségeket áttörjük, a csontról leszedegetjük a főtt húst, úgy tesszük vissza a levesbe. Behabarjuk kevés liszttel és tejföllel. Tálaláskor egy tojássárgáját kevés levessel kikeverünk, a levesestál aljába öntjük és rátöltjük a finom tárkonyos levest. Ha gazdagítani akarjuk, kockára vágott burgonyát főzhetünk bele. Egy kanál ecettel, vagy citromlével savanyítjuk.

-----------------------------------------------------------------------------------

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 259
Tegnapi: 249
Heti: 1 210
Havi: 2 053
Össz.: 1 169 742

Látogatottság növelés
Oldal: 1-SZÉKELY ÍZEK-ÉTELEK-RECEPTEK
ERDÉLY-SZÉKELYEK-SZÉKELY ÍZEK RECEPTEK-SZÉKELY VICCEK-MAGYARORSZÁG MA - © 2008 - 2020 - ad-vesz.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »