ERDÉLY-SZÉKELYEK-SZÉKELY ÍZEK RECEPTEK-SZÉKELY VICCEK-MAGYARORSZÁG MA

ERDÉLY-SZÉKELYEK-RÁKOS DAGANAT MEGELŐZÉS-SZÉKELYFÖLD TÖRTÉNELEM ÉS MAGYAR NÉPHAGYOMÁNYOK

-1-Megvan a vegyület, ami visszafordítja az öregedést

Ausztrál és amerikai kutatók az öregedés tökéletesen új mechanizmusát azonosították, majd vissza is fordították azt.

Megállíthatja, sőt visszafordíthatja az öregedést egy új vegyület - derült ki ausztrál és amerikai kutatók állatkísérleteiből. A tudósok felfedezték a sejt egyik rejtett kommunikációs kapcsolatát, amely az idő múlásával egyre kevésbé működik, ám ezzel a vegyülettel újra helyreállítható.

  A kutatók az öregedés tökéletesen új mechanizmusát azonosították, majd vissza is fordították azt. A munka során a sejt "akkumulátorára", a mitokondriumra összpontosítottak, amely a sejtműködés folyamataihoz szolgáltatja az energiát. David Sinclair, az Új-Dél-Walesi (UNSW) és a Harvard Egyetem tudósa, a kutatás vezetője elmondta: egy sor olyan molekuláris eseményt fedeztek fel, amely a mitokondruim és a sejt többi része közötti kommunikációt biztosítja. Ahogy megszakad a kommunikáció, felgyorsul az öregedés.

Olyan, mint a házasság

Sinclair a most feltárt folyamatot a házaspárok életéhez hasonlította: míg fiatalok, sokat beszélgetnek, ám a sok évtizedes együttéléssel a kommunikáció egyre gyengül. "A kommunikáció helyreállítása nem csak a házasság problémáit oldja meg" - fogalmazott a tudós.

A sejten belüli kommunikációt a NAD elnevezésű szállítómolekula indítja. Mennyisége az évek múlásával csökken. A NAD fogyását eddig csak a kalóriabevitel korlátozásával és intenzív edzéssel sikerült megállítani. A kevesebb szállítómolekula miatt a sejtnek kevesebb energia jut, ez pedig öregedéshez vezet.

A kutatók olyan vegyületet adtak az egereknek, amelyet szervezetük NAD szállítómolekulává alakított át, és azt tapasztalták, hogy a molekula szintjének növelése újraindítja a megszakadt kommunikációt, és ezzel visszafordíthatja az idő kerekét. A szer a diéta és a testedzés hatásait utánozta.

Az egerek megfiatalodtak

Kétéves egereknek adták egy hétig a vegyületet. Ezután megvizsgálták az izmaikat, és azt tapasztalták, hogy olyan állapotba kerültek, mintha csak hat hónapos állatok izmai lennének. A fiatalodást a mitokondrium működésén, az inzulin anyagcseréjén, az izomtömeg-veszteségen és a gyulladások csökkenésén lehetett megfigyelni.

Nigel Turner, az UNSW Gyógyszerészeti Tanszékének kutatója szerint a hatás olyan volt, mintha hatvanéves emberek izmai húszévesekéhez hasonlóvá váltak volna.

A kutatók most a vegyület hosszú távú hatásait vizsgálják az egereken. Azt tanulmányozzák, lehet-e a NAD termelődését serkentő szerrel ritka mitokondriális betegségeket, illetve 1-es és 2-es típusú cukorbetegséget gyógyítani, és azt is megfigyelik, növeli-e az életkilátásokat, segít-e megőrizni az egészséget.

 

 

-2-Vége a vakságnak – szemsejteket tudunk nyomtatni

 

A világon elsőként nyomtattak szemsejteket Nagy Britanniában. Az új technológiával a jövőben visszaadhatják a látását azoknak, akik elveszítették szemük világát, bár ehhez még több évnyi kutatás szükséges.

 A szemsejteket tintasugaras nyomtató segítségével hozták létre – jelentették be a Cambridge-i Egyetem kutatói. Ez volt az első lépés azon az úton, amelynek végcélja, hogy a bionyomtatás módszerével olyan mesterséges szövetet hozzanak létre, amellyel a teljes retina, vagyis a recehártya, a szem fényérzékeny része helyreállítható.

 Az egyetemen patkányok retinájának kétféle sejtjét nyomtatták ki. Ehhez a bioprint technológia legújabb fejlesztését alkalmazták, amelyet egyre összetettebb sejtszerkezetek, egész szervek létrehozására használnak. Ez volt az első alkalom, hogy a központi idegrendszer érett sejtjeit nyomtatták ki ezzel a módszerrel.

 A vakságot okozó betegségek közül sokra jellemző a retina idegsejtjeinek elpusztulása. A retina olyan finoman szervezett rendszer, ahol a sejtek pontos elhelyezkedése és egymáshoz való kapcsolódása teszi lehetővé a jó látást - magyarázták a kutatás vezetői. A kinyomtatott sejtek egészségesek maradtak, növekedni tudtak - közölték a tudósok.Az egyik sejttípus a retina ganglionsejtjei voltak, amelyek a szembe érkező információt az agy felé közvetítik. A másik típus a gliasejtek voltak, amelyek a neuronokat védelmezik. A következő lépés az lesz, hogy megvizsgálják, használható-e ugyanez a technológia arra, hogy fényérzékeny, úgynevezett fotoreceptor sejteket előállítsanak vele. Ezek a sejtek alakítják át a fényt a látás számára kulcsfontosságú biológiai jelzésekké.

-3-

Az Air Umbrella nevet kapott vadonatúj esernyő a nevéből könnyen kikövetkeztethető módon levegő segítségével tartja távol tőlünk a felénk zuhanó esőcseppeket, egész konkrétan úgy, hogy nagy sebességű levegővel elfújja azokat a fejünk fölül.
A hosszúkás ketyere felső szekciójában egy motor és annak tengelyére szerelt speciális ventilátor található, ami alatt egy nagykapacitású lítium-ion akkumulátor, a vezérlő elektronika, illetve a bekapcsoló gomb kapott helyet. A legkisebb modell 30 centiméter hosszú, 500 gramm tömegű és egy feltöltéssel mintegy 15 percnyi védelmet képes biztosítani. A középső modell már 50 centiméteres és 800 grammos, cserébe viszont 30 perces működési idővel kecsegtet, a csúcsmodell pedig 50-80 centiméteres állítható mérettel, 850 grammos tömeggel és ugyancsak 30 perces üzemidővel bír.

 Az alsó szekciójában 34 milliméter átmérőjű Air Umbrellát 2012-ben kezdték fejleszteni, és amennyiben minden jól megy, akkor a sorozatgyártás 2015 őszén fog megkezdődni, az első példányok pedig valamikor jövő karácsony előtt bukkanhatnak fel a boltok polcain. Arról sajnos nem szól a fáma, hogy az ismeretlen árú "légesernyő" mennyire zajosan teszi a dolgát.

 

 

 -4-

Lenovo Yoga Pro

Szabadon alakítható szupervékony notebook:

Lássuk, hogy mit tud a Lenovo ultravékony kialakítású, prémium kategóriájú vadonatúj átalakítható PC-je!

A Yoga 2 Pro egy rendkívül vékony és szuperkönnyű készülék, azonban a most debütált Yoga 3 Pro e tekintetben még az elődjén is alaposan túltesz. Az újdonság mindössze 12,8 milliméter vastag, vagyis 17 százalékkal karcsúbb az elődjénél, 1,19 kilogrammos tömege pedig 12 százalékkal alacsonyabb az előd tömegénél.

Ezt a kialakítást a Lenovo több mint 800 acél és alumínium elemből álló óraszíj forgópánt rendszere teszi lehetővé. A Lenovo mérnökei áttervezték az eredeti Yoga forgópántot, amely immár ugyanolyan fokú rugalmasságot kínál, mint a fém óraszíjak. A forgópánt kettő helyett hat fókuszponttal rendelkezik a masina pedig háromféle - klementin narancs, platina ezüst és pezsgő arany - színben készül, így vélhetően mindenki megtalálja majd a számítását.

 Amennyiben egy e-könyvet olvasunk, a Harmony szoftver automatikusan a környezet világításához igazítja a képernyő fényességét és színhőmérsékletét az olvasás kényelmesebbé tétele érdekében. Prezentációs szoftver használatakor az üzemmódtól függően kapcsolja be a mozgással vagy az érintéssel való vezérlést, videonézéskor pedig optimalizálja az audió beállításokat. A Harmony a legnépszerűbb alkalmazások közül több mint ötvenben képes optimalizálni a használatot. A Harmony ugyancsak felhívja a figyelmet a más Yoga tulajdonosok által hasznosnak talált app-okra, és statisztikát közöl arról, hogy az egyes üzemódokban mely app-okat használtuk a leggyakrabban.Az Intel Core M processzornak, az 512 GB-ig bővíthető SSD tárolónak és az integrált Intel grafikai rendszernek köszönhetően az újdonság minden körülmények mellett villámgyorsan üzemel. A 3200x1800 képpontos (QHD+) felbontású 13,3 colos kijelzővel és JBL hangszórókkal szerelt Yoga 3 Pro egy feltöltéssel maximum kilenc órán keresztül használható. Az 1599 eurós (490 ezer forint) kezdőárú legújabb Lenovo modell várhatóan november végétől lesz elérhető a magyarországi boltokban.

 

 

-5- 

Lenovo Yoga Tablet 2 Pro :

 

A Lenovo három képernyőmérettel és windowsos modellekkel bővíti a Yoga Tablet termékvonalat.

 

A Lenovo bejelentette Yoga tablet termékvonalának bővítését, melynek révén az eddiginél lényegesen több választási lehetőséget kínál a vásárlóknak. Első alkalommal szerepelnek a kínálatban windowsos modellek, 8 és 10 colos méretben. A Lenovo 8 és 10 colos androidos modelleket szintén kínál, és megérkezett a vadonatúj 13 colos Yoga Tablet 2 Pro is. Az új modellek remek hangzással, nagyfelbontású kamerákkal, Intel processzorokkal, nagysebességű Wi-Fi-vel és opcionális 4G kapcsolattal rendelkeznek.

 

A felhasználók továbbra is használhatják a három eredeti üzemmódot - kézi, döntött és állvány -, illetve felfedezhetik a negyediket, amelynél felakaszthatják tabletüket a tartalmak megjelenítéséhez. Válaszul a vásárlói visszajelzésekre, a Lenovo továbbfejlesztette az állvány módnál alkalmazott kitámasztót, hogy stabilabb legyen az eszköz, amikor ujjainkkal nyomogatjuk a 10 pontos multitouch technológiájú képernyőt. Intel Atom processzor támogatja a továbbfejlesztett hang és kamera funkciókat, köztük a tiszta hangzású, Dolby Audio és Wolfson Master HiFi technológiával támogatott két előlapi hangszórót, valamint a 8 megapixeles hátoldali kamerát. Ugyancsak felszerelték a tableteket egy sor kapcsolódási lehetőséggel: kétsávos Wi-Fi-vel, valamint egy micro USB On The Go (OTG) csatlakozóval, amely lehetővé teszi telefonok feltöltését (külön kábelt igényel). A Pro modell egyediségét a 2560x1440 pixeles kijelző, illetve a 854x480 pixeles felbontású integrált projektor adja, mellyel akár falra is vetíthetjük a tablet képét - maximum 50 colos képátló mellett.

 

A Yoga Tablet 2 három képernyőméretben és kétféle operációs rendszerrel vásárolható meg, így mindenki kiválaszthatja a számára leginkább megfelelő modellt. Azoknak, akik hozzászoktak a Windows felületéhez és termelékenységéhez, a Lenovo a Windowst futtató, ébenfekete színű 8 és 10 colos modelleket kínálja. Mindkét változathoz jár egyéves Microsoft Office 365 előfizetés, és a 10 colos modell esetében kérhető opcionális 4G kapcsolódási lehetőség. Az Androidot előnyben részesítők számára készítette a Lenovo a platina színű, 8 és 10 colos Yoga Tablet 2-t, valamint az új, 13 colos Yoga Tablet 2 Pro-t, amelyek Android KitKat 4.4-et futtatnak. Ezek az eszközök tartalmazzák a Lenovo prémium app-okat, amelyek lehetővé teszik a tableteken tárolt értékes információk egyszerű megosztását, szinkronizálását és védelmét. A SHAREit-tel azonnal megoszthatók az információk több gép között hálózati költségek nélkül, míg a SYNCit tartalék másolatot készít a kapcsolatokról, az SMS-ekről és a hívásnaplókról, illetve visszaállítja azokat.

 A 8 colos Yoga Tablet 2 modellek várhatóan november elejétől, a 10 colos androidos modellek pedig már októbertől elérhetők hazánkban. A Windowst futtató, 8 és 10 colos Yoga Tablet 2 modellek 2014 végétől lesznek elérhetők Magyarországon.

-6-

Veti Gel

Egy brooklyni laboratóriumban olyan gélt fejlesztettek ki, amely 15 másodperc alatt képes megszüntetni a vérzést

 

Legyen szó konyhai balesetről, harctéri sérülésről vagy bármilyen sebesülésről: ilyenkor az orvosok, ápolók elsődleges feladata az, hogy elállítsák a vérzést. A mai módszerekkel ez 8-10 percet is igénybe vehet. Vannak azonban olyan esetek, amikor nincs ennyi idő: egy komolyabb ér sérülésénél a beteg elvérzik, mielőtt megmenthetnék.

Az új VetiGel azonban megoldást nyújt minden ilyen helyzetben: a sebre kenve körülbelül 15 másodperc alatt állítja meg a vérzést, és ezzel életeket menthet meg. A növényi alapú szer a szervezet saját gyógyító folyamataival hatékonyan működik együtt, így képes olyan gyorsan megfékezni a vérzést - számolt be a fejlesztésről a Daily Mail.

A VetiGel Joe Landolina, New York-i biotechnológus találmánya; az ő kis cége, a Suneris fejleszti az új terméket. A VetiGelt növényi alapanyagból állítják elő: a növényi sejtfalból vonják ki azokat a polimereket, amelyek legókockaszerűen összekapcsolódva vonják be a seb felszínét (akárcsak az alvadt vér), és állítják meg a vérzést. Az alábbi videóban azt is megnézhetjük, hogy milyen gyorsan zajlik le ez a folyamat. A műtőasztalon egy állati májat látunk, amelybe vért pumpának. A kutató késsel belevág a májszövetbe, a vér pedig azonnal ömleni kezd a sérült szervből. A VetiGel azonban azonnal elállítja ezt a nagymértékű vérzést.

 

7.PUMA VAGY ADIDAS

 

8.Robotláb és high-tech a nyolcadik kerületből

Kevesen tudják, hogy Budapest nyolcadik kerületében található Európa második legnagyobb bionikai kutatócsapata. Benéztünk hozzájuk.

Közel száz szakember, köztük ötven doktorandusz dolgozik nyolcadik kerületi Práter utcában, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán különféle jövőbe mutató high-tech eszközökön. Ebből a hallgatók által fejlesztett önjáró robotlábból még egy japán cég is vásárolt.

Ez a magzati szívhangot vizsgáló berendezés lehetővé teszi, hogy a kismamák mindenféle veszély nélkül hosszú időn át használják. A kutatócsoport kiemelkedő eredménye, hogy az eszköz már magzati korban észleli a szívzörejt.

A számítógép felismeri a kéz mozgását, amelyet a hallgatók több saját készítésű programban is hasznosítanak. A jövőben például az orvosok néhány suhintással vizsgálhatnak majd ultrahang képeket.

Ez az apró piros eszköz nem csak kamera, hanem számítógép is egyben. Fontos része annak a fejlesztés álló bionikai szemüvegnek, amely már most képes felismerni és hanggá alakítani bizonyos képi információkat: bankjegyeket, átkelőhelyeket, vagy éppen a hetes buszt. Ha elkészül, komoly segítséget jelent majd a látássérülteknek.

A képen látható apró fekete dolog egy 3D nyomásszenzor, amit nem csak robotoknál alkalmaznak, hanem fő alkotóeleme egy olyan vérnyomásmérő eszköznek is, amely sokkal pontosabb és komplexebb a most használtaknál. Az egyetem azt szeretné, ha minél több tudományos eredményüket tudnák piaci értelemben is hasznosítani, ennél a szenzornál már sikerült.

Egy másik laboratóriumban hordozható ultrahang berendezésen dolgoznak. Ha minden a várt forgatókönyv szerint alakul, néhány éven belül már bárki számára elérhető lesz a technológia.

A kutatók elképesztőan kicsi mikro-laboratóriumokat is fejlesztenek, melyek képesek a legkülönbözőbb meghatározások végrehajtására.

 

 9.Hagymából készítettek mesterséges izomszövetet

 A Tajvani Nemzeti Egyetem gépészeti tanszékének professzora, Si Ven-pin vezette kutatócsoport az első hagymasejtalapú izomzat prototípusát a hagyma külső héja alatti felhámsejtek vékony, átlátszó rétegéből készítette - olvasható az Applaid Physics Letters, az amerikai Fizikai Kutatóintézet folyóiratában közzétett tanulmányukban.

Ez az első olyan mesterséges izom, amely képes megfeszülni, összehúzódni, különböző irányban elhajolni attól függően, hogy mekkora feszültséget vezetnek bele. A kutatók korábban már próbálkoztak mesterséges izomzatot létrehozni különféle polimerekből, ezek képesek voltak összehúzódásra és megfeszülésre, de nem voltak képesek hajlásra.

A tajvani szakemberek a felhámsejteket fagyasztva szárították, hogy kivonják belőlük a hemicellulózt, egy fehérjét, amely a sejtfalat merevvé teszi. Majd bevonták arannyal és feszültség alá helyezték. Attól függően, hogy mekkora volt a feszültség, összehúzódtak vagy megnyúltak a hagymasejtek, úgy mint az izom. Amikor a sejtek összehúzódtak vagy megnyúltak, a sejtek teljes hossza képes volt a hajlásra.

"Az arany elektródák és a hagymaizomzat is biokompatibilis anyag, így ezt a technológiát felhasználhatjuk orvosbiológiai beavatkozásokra" - mondta Si professzor a Los Angeles Times című amerikai napilapnak. Si szerint az ilyen mesterséges izomzatot a jövőben felhasználhatják a robotok építésében.

Csen Csien-csun, a kutatócsoport tagja a CNA tajvani hírügynökségnek elmondta, hogy a hagymasejtek felhasználásának ötlete a mesterséges izom megalkotásához még abból az időből ered, amikor középiskolás éveiben hagymasejteket vizsgált mikroszkóp alatt.

 

10-KARTONBÓL KÉSZÜLT BICIKLI ÉS NAGYON OLCSÓ:

Az izraeli feltaláló Izhar Gafni azt állítja: akkor kezdett a megoldáson gondolkodni, amikor egy olyan férfiról olvasott, aki kenut készített kartonból. Ekkor elvonult, és elkezdett rajzokat készíteni, megtervezni a modellt, kartont hajtogatni.

 kartonbiciki_2015.jpg

Hogy a bicikli rezisztens legyen, minden alkatrész több réteg kartonból áll. Miután ezek elkészülnek, Gafni gyantával vonja be őket, hogy a váz és a pedál is ellenálljanak a nedves körülményeknek. Azoknak, akik nagyobb sebességre vágynak, elektromos motor is felszerelhető, a váz ugyanis simán megbírja.

„A bicikli annyira olcsó, hogy meg sem éri majd ellopni” – mondja a tervezője, akinek a találmánya már szabadalmaztatás alatt áll, így a tervek szerint hamarosan megkezdheti a tömeggyártást.

 

..........................................................

 

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 202
Tegnapi: 188
Heti: 390
Havi: 4 538
Össz.: 1 189 604

Látogatottság növelés
Oldal: ÚJ FELFEDEZÉSEK-TUDOMÁNY
ERDÉLY-SZÉKELYEK-SZÉKELY ÍZEK RECEPTEK-SZÉKELY VICCEK-MAGYARORSZÁG MA - © 2008 - 2020 - ad-vesz.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »